magyar english
Cincér Hírlevél
Szakvezetési segédlet
Hiúz Ház – Erdei Iskola és Látogatóközpont Királyréten
Kökörcsin Ház
Nemzeti Parki Termék védjegy

Közadatkereső
Földművelésügyi Minisztérium
Haszonbérleti pályázati felhívások

A 1338/2015 (V.27.) Kom. határozatban rögzített feladat végrehajtásához kijelölt kapcsolattartó adatai:

Kispál Dóra,
birtokügyi referens
Tel.: + 36 1 391 4623
E-mail:
kispald(kukac)dinpi.hu

» Alapfeladataink » Természetvédelmi kezelés, fenntartás, üzemeltetés
Természetvédelmi kezelés, fenntartás, üzemeltetés
 
A Duna-Ipoly Nemzeti Park 1997 november 28-án alakult meg. Jelenleg az Igazgatóság területe három megyét- Pest, Fejér és Komárom-Esztergom megyét- fed le.
 
Státusz Terület (ha)
Működési terület 1.354.903
Védett terület 128.771
Fokozottan védett terület 15.264
 
A védett természeti területek fenntartásának megtervezése és végrehajtása az Igazgatóság központi fontosságú feladatköre. A természetvédelmi koncepciót és a gyakorlati megvalósítás módját a természetvédelmi kezelési terv tartalmazza. A természetvédelmi kezelések megvalósítása összefügg az összes egyéb tevékenységgel, beleértve a kutatásszervezést, az ismeretterjesztési tevékenységet és a vagyongazdálkodást. A védelem alatt álló területek a következők:
 
A Tájvédelmi Körzet neve A tervezési terület nagysága (ha) Alapítás
Budai TK 10479,2 1978
Gerecsei TK 8617,4 1977
Gödöllői Dombvidék TK 11674,3 1990
Ócsai TK 3856,6 1975
Sárréti TK 2203,7 1986
Sárvíz-völgye TK 3532,9 1997
Tápió-Hajta vidéke TK 4876,3 1998
Vértesi TK 16525,4 1976
 
A Természetvédelmi Terület neve A tervezési terület nagysága (ha) * Alapítás
Adonyi TT 0,9 1987
Alcsúti Arborétum TT 40,5 1952
Belsőbárándi Tátorjános TT 49,73 2007
Budai Sas-hegy TT
30,5 1957
Budakalászi Kemotaxonómiai Botanikuskert TT
- -
Budapesti Botanikus Kert TT 2,7 1960
Ceglédi-rét TT 18,9 1990
Csévharaszti Borókás TT 128,8 1940
Dabasi Turjános TT 140,4 1966
Dinnyési-Fertő TT 539 1966
Dunaalmási-kőfejtők TT 230,1 1977
Érdi Kakukk-hegy TT 9,3 2007
Fóti Somlyó TT 285 1953
Gellérthegy TT 39,7 1997
Gödöllői Királyi Kastélypark TT 26,1 1998
Háros-szigeti ártéri erdő TT 99,6 1993
Jókai Kert TT 3,2 1975
Magyarország Földrajzi Középpontja TT 4,5 1978
Martonvásári Kastélypark TT 67,6 1953
Pákozdi Ingókövek TT 255,6 1951
Pál-völgyi-barlang Felszíne TT 4,7 1944
Peregi Parkerdő TT 11,8 1996
Rácalmási-szigetek TT 385,3 1996
Rétszilasi-tavak TT 1499 1996
Székesfehérvári Homokbánya TT 120,5 1990
Szemlő-hegyi-barlang Felszíne TT 1,1 1957
Szentendrei rózsa termőhelye TT 0,4 1942
Tatai Kálvária-domb TT 2,8 1958
Turai Legelő TT 14,1 1987
Vácrátóti Arborétum TT 28,9 1951
Velencei-tavi Madárrezervátum TT 420 1957
Vértesszőlősi Előember-telep TT 35,3 1976
 
Az 1996. évi LIII. törvény alapján a nemzeti park igazgatóságok az illetékességük alá tartozó védett természeti terület [Tvt. 4. § g) pont] és természeti értékei felmérését és nyilvántartását, megóvását, fenntartását, bemutatását, valamint helyreállítását célzó valamennyi tevékenységet kezelési tervekben, a törvény által előírt módon rögzíteni kötelesek, aminek készítése során a természetvédelmi kezelési tervet megalapozó dokumentáció, a részletes kezelési terv tervezete, továbbá a tervezési területet védetté nyilvánító jogszabály részét képező természetvédelmi kezelési kötelezettségeket összesítő rész tervezete készítendő el.
 
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a természetvédelmi oltalom célja a táj jellegzetes képének, érintetlenségének, beépítetlenségének, zártságának; az élővilág zavartalanságának, fajgazdagságának; a vizek tisztaságának megőrzése; az erdők, a talaj és más megújuló erőforrások védelme; a kultúrtörténeti értékek megóvása. Kiemelt feladat a kezelési tervek elkészítésekor a védett növényfajok és társulások, valamint a védett állatok és közösségeik érdekeinek figyelembe vételével a különböző tevékenységek, mint a vad- erdő- és gyepgazdálkodás szabályozása.
Fontos kutatási tevékenység a tervezési területek élővilágának folyamatos monitorozása, a környezet éghajlatában bekövetkező változások figyelemmel kísérése.
 
A 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 37. § alapján a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság állami feladatként ellátandó alaptevékenységei a következők:
 
a) ellátja
aa)a védett és fokozottan védett természeti értékek, védett és fokozottan védett természeti területek, a Natura 2000 területek, valamint a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó területek és értékek természetvédelmi kezelésével kapcsolatos feladatokat, kivéve azokat a feladatokat, amelyeket más szerv vagy természetes személy köteles ellátni,
ab)a vagyonkezelői feladatokat a vagyonkezelésében lévő kincstári vagyontárgyak tekintetében,
ac)a miniszter körzeti erdő- és vadgazdálkodási tervvel kapcsolatos jogkörét érintő előkészítő feladatokat;
 
b) ellátja továbbá
ba)a természetvédelmi kutatással,
bb)az élőhelyek kialakításával és fenntartásával, valamint
bc)a sérült, károsodott élőhelyek helyreállításával, valamint rehabilitációjával kapcsolatos feladatokat;
 
c) vezeti a működési területén lévő védett természeti területek és természeti értékek nyilvántartását, gondoskodik a természetvédelmi célú nyilvántartások vezetéséhez szükséges elsődleges és másodlagos adatgyűjtésről, illetve működteti a feladatkörével összefüggő területi monitoring és információs rendszert, együttműködik más információs és ellenőrző rendszerekkel;
 
d) közreműködik továbbá
da)az erdővagyon-védelmi tevékenységben,
db)a természetvédelmi szempontból védetté nem nyilvánított természetes növény- és állatvilág (vadászható, halászható vad- és halfajok, az ősi hazai háziasított állatfajok, fajták és ezek génkészletei) védelmében;
 
e) véleményezi a kiemelt térségekre vonatkozó, a regionális, a megyei és a kistérségi területfejlesztési koncepciót és programot, a kiemelt térségek és a megyei területrendezési tervet, a helyi építési szabályzatot, valamint a településrendezési terveket;
 
f) együttműködik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodáival a hivatal a külön jogszabályban meghatározott kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos feladatainak ellátásában;
 
g) kapcsolatot tart természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó más szervezetekkel és természetes személyekkel;
 
h) segítséget nyújt a természet védelmével kapcsolatos feladatok ellátásához a helyi önkormányzatoknak.
 
 
Élőhelyfenntartás
Igazgatóságunk egyik alapfeladata a természetes, illetve természetközeli állapotban megmarad élőhelyek fenntartása, az adott élőhelyen kitűzött természetvédelmi célokat szolgáló munkák elvégzése. Rendszeres élőhelyfenntartó kezelés elsősorban az üde gyepes alföldi élőhelyeken és a vizes élőhelyeken zajlik, a középhegységi erdőkben, szikla- és lejtőgyepekben, a homoki élőhelyeken élőhelykezelés általában nem szükséges - noha az invazív fajok terjedése miatt helyreállító jellegű beavatkozást rendszeresen kell végezni.
 
Gyepek kezelése
Az gyepek élőhelykezelésének legáltalánosabb módja a kaszálás, a legeltetés és - foltokban - a nádvágás. A szukcessziós folyamatok ellensúlyozása és az élőhely jelenlegi mintázatának és változatosságának megőrzése érdekében legfőképpen a cserjésedés és gazosodás visszaszorítása a száraz gyepben megfelelően szabályozott legeltetéssel és tisztító kaszálással szükséges.
 
Erdők kezelése
Az erdőrezervátum védelmének, fenntartásának biztosítása érdekében el kell készíteni a védett terület zónabeosztását, és azt rögzíteni szükséges az erdészeti üzemtervben. A zónabeosztás tagolódása: "A" zóna- erdőrezervátum magterülete; "B" zóna- erdőrezervátum védőterülete; "C" zóna- a természetvédelmi terület fennmaradó része. A természetvédelmi területen lévő erdőrészletek - a tervezhető erdőgazdálkodás érdekében - a természetvédelmi érdekeknek megfelelően erdőgazdálkodási csoportokba kerültek besorolásra. Ezekbe a csoportokba alapvetően a természetvédelmi szempontú véghasználatok, felújítási módok szerint kerültek besorolásra az erdőrészletek. A következő csoportok kerültek kialakításra:
 
I: Fokozatos fejújító vágás: véghasználattal egyszerre érintett terület maximális nagysága 5 hektár. A munka megkezdésekor elsődlegesen a nem őshonos és tájidegen fa és cserjefajok kivétele a cél. A fő fafaj állománya a végvágásig maximum a 65-70 %-os arányt érheti el. A többi fafaj a területre jellemző elegy fajokból kerül ki. Elsősorban természetes felújítás fogadható el és csak végszükség esetén lehetséges mesterséges felújítás. A terület 10 %-án hagyásfa csoportok, vagy hagyásfák jelölendők ki. Ezeket a felújító vágás bontóvágása során kell kijelölni.
 
II: Tarvágás: csak a nem őshonos állományokban végezhető, egyszerre maximum 3 hektáros területtel. A jelenlevő őshonos fafajok meghagyása - amennyiben azok jelentősen nem akadályozzák a felújítást - biológiai vágásérettségi koruk eléréséig kötelező. Felújítás csak őshonos, tájjellegű fajokkal lehetséges.
 
III: Szálalás vagy csoportos szálalás: erdészeti tevékenységként ebben a csoportban csak szálaló véghasználat folytatható. Maximális területe egy üzemtervi ciklus (10 év) alatt a terület 5 %-a. A csoportos szálalás esetén a véghasznált terület átmérője a famagassággal egyenlő lehet csak. A véghasználat megkezdésekor a nem őshonos tájidegen fafajok eltávolítása szükséges. A csoport a tervezett erdőrezervátum védőzónáját foglalja magába.
 
IV: Erdészeti beavatkozással nem érintett terület: erdészeti tevékenység semmilyen formája nem folytatható a területen. A "szentély típusú" területen csak tudományos célú kutatások, megfigyelések végezhetők. A terület a tervezett erdőrezervátum magterületét foglalja magába.
 
V: Tisztások: munkapadnak nem használhatók. A rajtuk előforduló növénytársulásokat, védett növényeket a szomszédos erdőrészletekben folyó erdészeti tevékenységek során fellépő zavarásoktól meg kell védeni.
 
A vizes élőhelyek fenntartása a vízszintek szabályozásával (zsilipekkel) valósítható meg, ily módon aktív kezelést igényel. A területet övező nagy nádas élőhelyek nádaratási állapotaihoz és vízállapotaihoz a tervezési terület nádasaival élőhely szinten alternatívát kell kínálni. Azaz, ha a környező nádasok mind learatásra kerültek, a tervezési terület nádasait kímélni kell és fordítva, ha a halastavakon sem vágtak nádat, a tervezési terület nádaratása során törekedni kell minél több nád levágására. A vízszintek szabályozásánál hasonlóképpen figyelembe kell venni a környező tavak vízszintjeit. A változatos élőhelyek kialakítása lokálisan egyrészt a nagy nádasok mozaikos, évenként változó helyű aratását követeli meg, míg a legelők fenntartásához marha és birkalegeltetés szükséges. A nyílt vizek kialakításának feltétele a téli nádaratás utáni magas vízállás biztosítása (a nádhajtások így nem jutnak oxigénhez tavasszal).
A szikes legelők megőrzéséhez és reokkupációjához ami magában foglalja a nád és ezüstfa terjedésének megállítását is, a hagyományos legeltetéses állattartás támogatása szükséges. A több éves, avas nádasok, mint a gémfélék potenciális költőhelyei, kímélendőek. A tavak belsejében található ritkás nádasok learatása szükséges, mert negatívan befolyásolják a nádas és a tó nitrogénháztartását, másrészt élőhelyként sem megfelelőek egyik madár számára sem. A vizes élőhelyeken a nádaratás, a legeltetés és a vízszintszabályozás kivételével minden egyéb tevékenységet szükséges továbbra is korlátozni a madarak nyugalmának érdekében.
 
Élőhelyrehabilitáció
A természetvédelem kulcsfontosságú feladata az élőlények sokaságának, az élőhelyek összetett rendszerének védelme. Egy élőhely egy adott terület környezeti tényezőinek (vízháztartás, talaj, domborzat, éghajlat), valamint az ott élő növény-, állat- és gombavilág bonyolult rendszere. Az élőhelyek fenntartásával általában az ott élő fajok és ökológiai kapcsolatok összessége is megőrizhető, ezért megóvásuk természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű. Az élőhelyek védelmének legfontosabb eszközei a természetvédelmi kezelés és az emberi használat szabályozása. A természetes élőhelyek csökkenésének fő oka általában az emberi tevékenységben keresendő, részben a területek más célú hasznosítása során károsodhatnak, illetve tűnhetnek el élőhelyek, részben a nem megfelelő, a természetvédelmi szempontokat figyelmen kívül hagyó kezelés, használat következtében. Az Igazgatóság fő céljai közé tartozik a természetvédelmi szempontból kiemelkedő, de valamilyen okból rontott területek újjáélesztése. Ez a terület degradációjától függően lehet revitalizáció, rehabilitáció vagy élőhely rekonstrukció.
 
A leromlott életközösségek, ökoszisztémák helyreállításának négy fő típusa különíthető el (Cairns 1986, Bradshaw 1987a, Cairns & Heckman 1996):
1. Be nem avatkozás. Ezt a megközelítést olyan esetekben érvényesítik, amikor a helyreállítás túl drága, a korábbi próbálkozások kudarccal végződtek, vagy amikor a tapasztalatok szerint a kérdéses ökoszisztéma magától is regenerálódik.
2. Helyettesítés. Ilyen esetekben a leromlott ökoszisztémát egy másik produktív típussal helyettesítik. Élőhely-létesítésnek is szokták nevezni ezt a gyakorlatot, amire tipikus példa lehet a legelő létrehozása az erősen degradált erdő helyén. Az ilyen beavatkozások nem elsősorban az eredeti biodiverzitás, hanem sokkal inkább az ökoszisztéma egyéb funkcióinak (pl. talajvisszatartás, árvízveszély csökkentése) a helyreállítását szolgálják.
3. Rehabilitáció. Az eredeti társulás fajainak, illetve az ökoszisztéma funkcióinak részleges helyreállítását nevezzük rehabilitációnak. Ilyen esetekben az eredeti közösség domináns fajainak és a termőhely fő jellemzőinek a helyreállítását végzik el. Ennek példája lehet a degradált erdei termőhelyen az eredeti erdőtársulás domináns fafajából álló ültetvény létrehozása.
4. Kicserélés. Az eredeti fajkészlet és szerkezet teljes helyreállítását célzó program, ami a termőhely aktív átalakításával és sok faj betelepítésével jár. A helyreállítás tényleges megkezdése előtt szükséges a korábbi degradációt okozó tényezők meghatározása és kiiktatása. A sikeres helyreállítás során el kell érni, hogy a természetes ökológiai szukcesszió folyamatai beinduljanak. (Standovár-Primack -A természetvédelmi biológia alapjai)
 
Igazgatóságunk egyik alapfeladata a természetes, illetve természetközeli élőhelyek fenntartása, adott élőhelyen a kitűzött természetvédelmi célokat szolgáló munkák elvégzése.A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén nagyon sokféle, egymástól markánsan eltérő jellegű élőhely található.
Minthogy magas a középhegységi területek aránya, jelentős változatosságban találhatóak meg hegyvidéki lombos erdők, cserjések és sziklagyepek. A lombos erdők közül a magasabb régiókra jellemző bükkösöktől az alacsony térszíneken élő gyertyános-tölgyesekig sokféle erdőtípus előfordul. A Dunántúl és a Budai hegység jellemző vegetációtípusa a meleg mikroklímájú, meredek lejtőkön kialakuló karsztbokorerdő. A különféle alapkőzeteken változatos fajösszetételű sziklagyepek találhatóak. Unikális gazdagságúak a dolomit sziklagyepek, látványosak és értékesek a pusztafüves lejtősztyepek. A hegyi patakok, meredek szurdokvölgyek különleges vízkedvelő növény- és állatvilágnak adnak otthont.
A középhegységi régiókon kívül is számos értékes élőhelyet találunk. Pest megye déli része, valamint a Mezőföld az Alföld jellegét mutatja, ahol löszpusztagyepek, szikesek, homokpusztagyepek, láprétek és láperdők váltogatják egymást. Ugyancsak e területek értéke az egész országban ritkaságnak számító pusztai tölgyesek maradványfoltjai. Jelentős arányban fordulnak elő különféle vizes élőhelyek. A folyóvizeket kísérő jellegzetes puhafaligeterdők és mocsárrétek szép állományai találhatók az Ipoly mentén és kisebb foltokban a Duna partvonalán. Az álló vagy igen lassan áramló vizek különleges képződményei az egész országban ritka úszólápok, melyek a Velencei tavon és a Soroksári Dunaágon találhatóak meg. A kisebb és nagyobb tavakon a vizes élőhelyek egész skálája figyelhető meg a nyílt víztértől, hínárnövényzettől a nádasokon és zsombéksásosokon keresztül a bokorfüzesekig.
 
A károsodott ökológiai rendszerek, területegységek, élőhelyek helyreállítására, a korábban megszűnt (megszüntetett) élőhelyek rekonstrukciójára Igazgatóságunk területén elsősorban az intenzív területhasznosítás, valamint az invazív fajok jelentős mértékű elterjedése miatt van szükség. Néhány esetben a helyreállítás a kitűzött természetvédelmi célokkal ellentétes szukcessziós folyamatok visszaszorítására irányul. Ezen élőhelyrehabilitációs tevékenységek általában kis léptékű, kárcsökkentő jellegű intézkedések.
 
Az élőhely rehabilitációs tevékenységekben hangsúlyos helyen szerepelnek a vizes élőhelyek, a nedves rétek, száraz pusztagyepek és veszélyeztetett erdőtársulások állapotának javítását, vagy helyreállítását célzó beavatkozások illetve azok előkészítése, tervezése.
 
Fajvédelmi programok
 
A fajvédelmi programokról általánosságban
 
Magyarországon az emberi tevékenység kezdete óta folyamatosan zajlik a tájátalakítás, egyúttal a növények és állatok számára alkalmas élőhelyek átalakítása is. A természetes és a természetközeli élőhelyek kiterjedése a töredékére csökkent, ezáltal a természetes élővilág és életfeltételei jelentős mértékben megváltoztak. Ez fajok eltűnéséhez, kipusztulásához vezethet. Az ilyen fajok védelme fennmaradásuk érdekében szükségessé vált.
A fajok többségének megőrzéséhez elég a befogadó társulás védelmének megoldása, erre szolgálnak az élőhely védelmi programok. Ennek a legfontosabb szempontja a természetes folyamatok zavartalanságának biztosítása, helyreállítása.
A fajok védelmének másik formája a konkrét fajvédelmi programok kidolgozása. Nemzetközi gyakorlattá vált, hogy meghatározzák az egyes fajok védelmi helyzetét, és ennek figyelembevételével készítik el a védelmi terveket. A fajok védelmi helyzetének meghatározásánál az állomány nagyságát és változásának irányát illetve mértékét veszik figyelembe.
Ha sikerül megtalálni a kérdéses faj fogyatkozását kiváltó okokat, akkor ezek kiküszöbölésével sikeresen lehet tenni a faj fenntartása érdekében. Ehhez nagy jártassággal kell rendelkezni a faj biológiája, életmódja és viselkedése terén, ezek pontos ismerete elengedhetetlen a helyes beavatkozás megválasztásához.
 
Hazánkban már évtizedek óta folynak sikeres fajmegőrzési programok, elsősorban gerinces állatokkal, de az utóbbi időkben növények és gerinctelen állatok esetében is értek el sikereket a szakemberek.
Habár a Nemzeti Park vezető szerepet kap a programok kidolgozásában és végrehajtásában, a sikerek eléréséhez jelentősen hozzájárulnak a társadalmi szervezetek is.
 
Az Igazgatóság kezelésében lévő élőhelyek heterogenitása sokféle egyedi problémát hordoz magában, melyek terén szakembereink nagy tapasztalattal rendelkeznek. Ez ad biztos alapot a fajvédelmi programok sikerének. Növényfajok tekintetében többek közt a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana), a hagymaburok (Liparis loeselii), a fokozottan védett borzas macskamenta (Nepeta parviflora), valamint a pilisi len (Linum dolomiticum) védelme terén tudtunk eddig komoly eredményeket felmutatni. Gerinctelen állatok közül egyes veszélyeztetett lepkefajok; pl. a Kárpát-medence sztyeppi maradványfajainak jelentős képviselője, a csüngő araszoló (Phyllometra culminaria), az Anker araszoló (Erannis ankeraria), a csíkos boglárka (Polyommatus damon), a csak az Ócsai Tájvédelmi Körzet területén előforduló ezüstsávos szénalepke (Coenonympha oedippus) valamint a vértesi csuklyásbagoly (Cuculliamix talorica) esetében hozzájárultunk a faj fennmaradásához. A fajok élőhelykezelésében elért eredmények is megemlítendők. Gerinces állatok közt mindenképp szó kell essen a fokozottan veszélyeztetett rákosi viperáról (Vipera ursinii rakosiensis), melyre a hathatós közbeavatkozás nélkül a biztos kipusztulás várna. További fajvédelmi programok viselik sorsát például a nemzeti park területén élő kékvércse (Falco vespertinus)és kerecsensólyom (Falco cherrug) állományoknak.
Komoly tapasztalatok gyűltek össze az erdei fajok élőhelykezelése, valamint az épületlakó fajok védelmének terén is.
 
Konkrét fajvédelmi programok
 
A magyarföldi husáng 1982 óta fokozottan védett faj. A védett és fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletet módosító 23/2005 (VIII.31.) KvVM rendelet alapján természetvédelmi értéke 250 000 forint.
A magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) pannon reliktum-endemizmus (a jégkorszakból megmaradt bennszülött faj), hazánkban mindössze négy, egymástól elszigetelt állománya ismert. A magyar flóra fokozottan védett, aktuálisan veszélyeztetett faja.
A magyarföldi husáng élőhelyeit elsősorban a vadkárosítás és az illegális területhasználat veszélyezteti. A faj biztonságos fennmaradása érdekében ezen veszélyeztető tényezők elhárítása azonnali beavatkozást igényel.
Legnagyobb, legstabilabb összefüggő állománya a Pilisben, a Pilis-tetőn található. A faj három, kisebb populációja van jelen a gerecsei Nagy-Pisznicén. A Börzsönyben lévő ördög-hegyi populációt sokáig kipusztultnak hitték, de öt éve sikerült újra megtalálni. A bükki Bélkőn egy kisebb és egy nagyobb állománya található.
A védelmi intézkedések tekintetében meghatározó tényező, hogy az állomány túlnyomó részét fenntartó Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területére eső élőhelyek közül egy sincs az Igazgatóság tulajdonában és vagyonkezelésében.
A magyarföldi husáng valamennyi élőhelye védett területen belül helyezkedik el. A természetvédelmi kezelés két fő komponense a vagyonkezelő erdészeti, valamint vadászati szervekkel való optimális együttműködési koncepció kialakítása és fenntartása, illetve az illegális területhasználók távoltartása a területektől. Fel kell hívni a társadalom figyelmét e szép, ritka, endemikus növényünk létezésére az élőhelyeit is magában foglaló, tágabb földrajzi egység értékeit taglaló ismeretterjesztő munkák segítségével.
 
A borzas macskamenta (Nepeta parviflora M. Bieb) Magyarországon fokozottan védett növényfaj, a "védett és fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről" szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletet módosító 23/2005 (VIII.31.) KvVM rendelet alapján természetvédelmi értéke 250 000 forint.
Termőhelyei közül azonban egyik sem védett, és csupán a Belsőbárándi-völgy van a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében. Ez a körülmény nagyban korlátozza a fajra vonatkozó védelmi intézkedéseket. A nagykarácsonyi állomány kivételével a populációk egyedszáma alacsony, a termőhelyek kis kiterjedésűek és egymástól elszigetelt löszvölgyekben találhatóak.
A borzas macskamenta löszsztyepp faj, hazánkban mindössze hat izolált állománya ismert. A populációk kis mérete és a termőhelyek kis kiterjedése, valamint azok veszélyeztetettsége miatt a magyar flóra aktuálisan veszélyeztetett faja.
A borzas macskamenta termőhelyeit a túllegeltetés, az inváziós fajok beáramlása, a szántóföldekről bemosódó kemikáliák, a természetes tápanyagfeldúsulás hatására a pázsitfüvek előretörése, a cserjésedés, a talajerózió, valamint a talaj-ráhordódás veszélyezteti. Az élőhelyek legtöbbje azonnali beavatkozást igényel. Az időnkénti, juhval végzett kíméletes legeltetés megfelelő természetvédelmi kezelésnek ígérkezik. Több helyen a kíméletes legeltetés azonban a jövőben sem megoldható kezelési mód, ezen élőhelyek kezelésére további módszereket kell kidolgozni.
 
A hagymaburok (Liparis loeselii (L.) RICH. 1817.) fokozottan védett, cirkumboreális (euroszibériai - észak-amerikai) elterjedésű, areájának európai részén veszélyeztetett glaciális reliktum faj. A populációk kis mérete és a termőhelyek sérülékenysége miatt a magyar flóra kipusztulástól közvetlenül veszélyeztetett tagja. Eszmei értéke a 23/2005 (VIII.31.) KvVM rendelet (a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontól jelentős növény- és állatfajok közétételéről szóló 13/2001. (V.9.) KöM rendelet módosítása) szerint 100.000 forint.
Legfontosabb életfeltétele a szabad, nyirkos tőzegfelszín jelenléte. Hazánkban nyolc előfordulása ismert, amelyek közül kettőről bizonyosan kipusztult. Védelme érdekében hazánk három "kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési területet" jelölt a Natura 2000 hálózatba: Fertőmelléki dombsor (HUFH20003) a Kistómalmi láprét populációja védelme; Velencei-tó (HUDI20054); illetve a Ráckevei Duna-ág (HUDI20042) a Csupics-sziget (Szigetcsép), Dunaharaszti-sziget (Dunaharaszti) és a Cucor-sziget (Szigetszentmiklós) hagymaburok populációinak védelme érdekében. Ezek a hazánk által kijelölt kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési területetek lefedik a faj összes ismert élőhelyét.
A hagymaburok termőhelyeit az alacsony egyedszámú populációk, a vízszint- és vízminőségváltozás, természetes tápanyagfeldúsulás, a nyílt tőzegfelszín eltűnése, avarfelhalmozódás, az élőhely dominanciaviszonyainak megváltozása (nádasodás, cserjésedés, invázió, a faj alacsony reprodukciós rátája, kemikáliák bemosódása és az iparszerű élőhelykezelés veszélyezteti.
A legtöbb élőhely esetében azonnali beavatkozásra van szükség: a növényi szerves anyag (tarackos, magaskórós fajok és az avar) módszeres eltávolítására; az elfüzesedés, beerdősülés megakadályozására; a termőhely megnyitására (nyílt tocsogó vízfelületek létrehozása); a környezeti hatások tompítását végző pufferterületek kialakítására az élőhelyek körül.
A területek ökológiai állapotát a faj igényeinek megfelelően szükséges alakítani. Aktív természetvédelmi kezelést kell végezni a növény érdekében, többek közt a szukcessziót lassítani, a növényzet mintázatát folyamatosan a faj igényeinek megfelelően alakítani, a veszélyeztető tényezőket kiiktatni, illetve a természetes és mesterséges folyamatok alakulását és ezzel együtt az állománynagyság alakulását monitorozni.
 
 
Magyarországon a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) 1982 óta védett, 1986 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke 1.000 000 Ft.
A faj kritikus helyzetét nemzetközi szinten is felismerték (Corbett, 1989): felkerült a Berni Egyezmény II. Függelékébe, az IUCN a veszélyeztetett kategóriába sorolta, szerepel a CITES I. Függelékében, és a B&HD II-es listáján is. A Berni Egyezménynek két, Magyarország felé tett ajánlása vonatkozik a rákosi viperára. A rákosi vipera a közvetlen kipusztulás szélén áll. A teljes hazai populáció 500 példány alatt valószínűsíthető!
Elterjedési területén egykor feltehetően jelentős egyedszámú populációkat alkotott. A jelenlegi populációk mindössze Magyarország két területén: a Hanságban és a Kiskunságban maradtak fenn, az összes többi előfordulást mára már kipusztultnak tekinthetjük (Korsós, 1991). A Hanságban jelenleg két populációja ismeretes (Fülöp, 1992). A Kiskunságban tíznél kevesebb populációja ismert. A gyep feltörések, a meggondolatlan erdősítési programok, a lecsapolások és az agresszív legeltetési és kaszálási módok mind hozzájárultak a kritikus szintű egyedszám csökkenéshez.
Napjainkra ezek az élőhely pusztító tevékenységek jelentősen mérséklődtek ugyan, azonban a rákosi vipera állomány erőteljes csökkenése nem állt meg.
Az egymástól jórészt elszigetelt, kis egyedszámú, gyakran megváltozott vegetációjú élőhelyekre kényszerült populációkról nem rendelkezünk pontos állományadatokkal.
A meglévő élőhelyek megfelelő kezelése, amely a kiskunsági és hansági élőhelyek eltérő sajátosságai miatt az élőhelyek fenntartásában, kezelésében is különböző feladatokat jelenthet a két területen, a rontott biotópok helyreállítása elsődleges feltétele a rákosi vipera megőrzésének. Ezek mellett mesterséges állománynövelésre is szükség lehet (zárt telepen történő szaporítás, repatriálás). Fontos hangsúlyozni a magasabb térszíneken lévő gyepek felszámolódását, hiszen ezek voltak azok a nagy kiterjedésű, vízmentes területek, melyek biztosították a viperák számára a biztonságos telelőterületeket, attól függően, hogy a környező mélyebb térszíneknek mekkora részét érintette a vízborítás. A napjainkban megfigyelhető állomány csökkenés már főként a kis populációk problémakörére vezethető vissza. A jelenlegi viszonyok között valószínűleg nincs meg az optimális egyedsűrűség ahhoz, hogy egyes állományok stabilan, a fennmaradáshoz szükséges szaporodási rátával működhessenek. A kritikusan alacsony egyedszám mellett ma már valószínűleg másodlagos bármilyen más tényező hatása. Meg kell akadályozni a további élőhely vesztést, legyen az természetes, vagy emberi hatás eredménye. A faj ismert állománya által lakott területek törvényi oltalmát a gyakorlatban is biztosítani kell. A védelmet ki kell terjeszteni azokra a viperák által nem lakott területekre is, melyek idővel ökológiai folyosóként működhetnek egyes szomszédos állományok között.
A jelenleg ismert élőhelyek dombokon fennmaradt félszáraz gyepek. Természetességük, az eddigi tapasztalatok szerint, nem létfontosságú tényező a vipera fennmaradása szempontjából. A területek kezelése azonban az özöngyomok terjedése, a fokozott cserjésedési, illetve beerdősülési folyamatok miatt nélkülözhetetlen.
A kezelés meghatározásához figyelembe kell venni a kígyó biológiai sajátosságait, a vegetáció jellemzőit és a gazdaságos üzemeltetés feltételeit egyaránt. Optimális esetben juh legeltetés és kaszálás együttes alkalmazása valósulhat meg. Kiadványokkal, ismeretterjesztő előadásokkal és a média segítségével meg kell ismertetni a lakosságot, de különösen az érintett területeken és azok közelében élőket a rákosi vipera megtartásának fontosságáról. Ennek során elsősorban azt kell kihangsúlyozni, hogy ez az egyetlen olyan gerinces fajunk, amelyik sehol máshol nem él már a világon, egyedüli birtokosai mi vagyunk.
 
A fokozottan védett kék vércse (Falco vespertinus) állománya hazánkban csakúgy, mint elterjedési területének nagy részén fokozatosan csökken.
Magyarországon a költőállomány megfogyatkozása mellett egyre gyorsuló ütemben tapasztalható a faj elterjedési területének keletre tolódása, a fészkelőtelepek megszűnése vagy felaprózódása.
2003 során hazánkban legkevesebb 725 pár kék vércse fészkelt, az állomány kb. 50%-a vetési varjú- és műfészektelepeken sűrű kolóniában, 50%-a pedig szétszórtan, főleg szarkafészkekben költött.
A jelenleg 800-900 párra becsült magyarországi állományt elsősorban a vetési varjú telepek megszűnése, a legeltetés visszaszorulása, a ragadozók kártétele, valamint az áramütés veszélyezteti. További veszélyeztető tényező a telepeken tapasztalható illegális fakivágás, a lelövés, a mérgezés, a fiókaszedés és a közúti forgalomból származó elütések. Magyarországnak, mint az egyetlen jelentős kék vércse állománynak otthont adó Európai Uniós tagországnak kötelessége területén megóvni a fajt a kipusztulástól, ezzel a céllal készült el a Kék vércse Fajmegőrzési Terv.
A kék vércse Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke 500.000 Ft. A 2003-as költési szezon alatt a hazai kék vércse állomány közel 60%-a a Tiszántúlon, kb. 40%-a pedig a Duna-Tisza közén fészkelt és szinte teljesen eltűnt a Dunántúlról, ahol 4 pár (< 1%) költött.
A még megmaradt fészkelőtelepek alig fele található védett területen. A telepeknek otthont adó erdőfoltok általában félreeső legelőkön állnak, így fokozottan ki vannak téve a fatolvajok tevékenységének. Ez tapasztalható a legnagyobb magyar telepen Abonyban, ahol igen jelentős pusztításokat végeznek a tolvajok. Sajnos az erdő tulajdonosai nem képesek meggátolni a falopást, így az egyes telepeken jelentős veszélyeztető tényező.
A kék vércse védelmének összefogására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kék vércse Védelmi Munkacsoportot hozott létre 2004. március 23-án. Az MME együttműködés kialakítását szorgalmazza a Kárpát-medence térségében a fajjal foglalkozó szlovák, ukrán, román (erdélyi) és szerb szakmai és társadalmi szervezetekkel. A program célja az egységes védelmi és monitorozási tevékenység kidolgozása és végrehajtása a Kárpát-medence térségében.
Az MME a Kék vércse Védelmi Programját a természetvédelmi hatóságokkal és az egyetemi kutatóhelyekkel szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. Védett területek esetében a védelem céljait, és a tervezett intézkedéseket a természetvédelmi kezelővel összhangban kell meghatározni.
Más, nem védett élőhelyeken együttműködést kell kialakítani a gazdálkodókkal, valamint a hivatásos- és a sportvadászokkal.
 
A kerecsensólyom (Falco cherrug) az eurázsiai sztyeppzóna karakterfaja, melynek Kárpát-medencei állománya az elterjedési terület szélén helyezkedik el, ezért fokozottan sérülékeny. Az állományt ért negatív hatások miatt az 1970-es évek közepére a fészkelő párok száma 30 alá csökkent. Az évtized végén megkezdett fészekmegőrzéseknek és egyéb védelmi intézkedéseknek köszönhetően jelentősen emelkedett a kirepülő fiókák száma. A középfeszültségű vezetékek tartóoszlopainak szigetelése csökkentette az áramütéstől elpusztult egyedek számát. A védelmi tevékenység fontos része, a legjelentősebb zsákmányállat, az ürge védetté nyilvánítása, illetve egyes megszűnt kolóniák újratelepítése. Európában a legnagyobb állomány hazánkban él ezért elsősorban a mi feladatunk e ritka madárfaj megőrzése. A Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a többi nemzeti parkkal karöltve gondozza a kerecsensólyom védelmi programját. A védelmi terv által meghatározott legfontosabb feladatok a következők: szigetelési program folytatása, műfészkek kihelyezése, a mező- és erdőgazdálkodás okozta veszélyek elhárítása, ürgekolóniák fenntartása és az illegális kereskedelem visszaszorítása. Hazánkban a kerecsensólyom fokozottan védett, eszmei értéke 1.000.000 forint. Cél a jelenlegi állomány megőrzése, az élőhelyi és szaporodási feltételek biztosítása. Bár a hazánkban élő kb. 140 pár nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek számít, ez a mennyiség még mindig jóval alatta van a lehetséges országos állománynak, ezért további gyakorlati védelmi intézkedésekkel a párok számának növelésére kell törekedni.
   
 
2015. 02. 16. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design